Elkészült a „Nagy tappancs” medence – megkezdődött az idei strandszezon

Június 11-én megnyitotta kapuit a Várkertfürdő strandja. A létesítmény különleges programmal indította a 2011-es strandszezont, hiszen ezen a napon vehették birtokba a gyerekek az új „Nagy tappancs" medencét és gyermeknapi programok várták az apróságokat és a nagyobbacskákat. A 10 órakor kezdődött strandnyitón a kicsik Várkertfürdő feliratú szalagokkal állták körbe az új medencét, a vendégeket pedig Kovács Antal, a Pápai Termálvízhasznosító Zrt. elnök-vezérigazgatója köszöntötte.

 

- 2003 óta - amikor a Várkertfürdő megnyitotta kapuit - minden évben fejlesztettünk valamit a létesítményben, az idei évi fejlesztéseink azonban minden eddiginél nagyobb léptékűek. Ennek egyik eleme a most átadandó „Nagy tappancs" gyermekmedence - mondta a létesítmény vezetője köszöntőjében és felhívta a figyelmet a még épülő új csúszdamedencére és a nagy strandmedencére, melyeket az idén nyáron szintén átadnak a vendégeknek.

- Örülünk, hogy eljutottunk idáig, hiszen nagyon hosszú papírháború előzte meg az építkezést, de szerencsére a város vezetése elkötelezett volt a fürdő fejlesztése mellett - fogalmazott Kovács Antal és hivatalosan is megnyitotta az idei strandszezont a Várkertfürdőben. A rendezvényen részt vett Unger Tamás alpolgármester, aki köszöntőjében a létesítmény fejlesztése mellett a város többi nagy turisztikai attrakciójára is felhívta a vendégek figyelmét.

- A pápaiak számára a strand megnyitása jelentette mindig is a nyár kezdetét. Így volt ez a régi Strandfürdő idején is és így van ez most is. Különleges év az idei a Várkertfürdő életében is, hiszen jelentősen bővül a komplexum és ez a beruházás illeszkedik a város turisztikai fejlesztései közé.

Az alpolgármester e fejlesztések közül az Esterházy-kastély főúri enteriőrének megnyitását és a Fő tér felújítását emelte ki a vendégcsalogató beruházások közül, majd minden jelenlévőnek kellemes időtöltést kívánt a fürdőben. Az ünnepélyes szalagátvágás után aztán felhangzott az „irány az új medence" kiáltás, a kicsik pedig birtokba vették a „Nagy tappancsot". A programoknak azonban ez csak a kezdete volt, a gyerekeket és persze a felnőtteket vízi torna, az igazmondó juhász meséje, zenés interaktív műsor, Rudi bohóc szórakoztató előadása, a Balance Stúdió táncos bemutatója várta, dr. Áldozó Tamás polgármester pedig Várkertfürdővel kapcsolatos kvízjátékot játszott a gyerekekkel.

Az új gyermekmedence egyébként a „Kis tappancsnak" a nagytestvére, s míg az a 2-6 éves korosztály számára készült, az új gyermekmedence a 6-12 évesek szórakoztatására épült. Formája talp alakú, vízfelülete 200 m2, vízmélysége 45 és 90 cm között változik, és négy élményelem teszi különlegessé: a vízköpő víziló libikóka, a vízágyú, a vizet öntő pálmafa és a szökőkút. A medencét térkő burkolat veszi körül és puha pázsit övezi. A „Nagy Tappancs" annak az Európai Uniós projektnek a keretében épült meg, mely három új strandmedence és új gyógyászati központ létesítését teszi lehetővé a Várkertfürdőben. Az első elem tehát elkészült a beruházásból és június 11-től fogadja a fürdőzőket éppúgy, mint a strand többi medencéje. A csúszdamedence átadása e hónap végén várható, az 1000 m2-es nagy strandmedence pedig július végére készül el.