Megkezdődött a Várkertfürdő bővítése
Január elején kezdődtek meg a kivitelezési munkák a Várkertfürdő strandján és azóta is folyamatosan haladnak az építők a medencék kialakításával. Az 1,071 milliárd forint értékű, Európai Uniós támogatással megvalósuló fejlesztéssel 3 új medencével bővül a strand, új csúszdakomplexum épül és 1500 m2-es, kétszintes gyógyászati központot hoznak létre, mely a termálfürdő épületéhez kapcsolódik. A munkák a medencék alapgödrének kiemelésével indultak meg, de az elmúlt egy hónapban már megkezdték a gyógyászati épület alapjának kiásást is.
- A beruházással a Várkertfürdő vízfelülete 1500 m2-rel nő, az új gyógyászati központban pedig a jelenlegi tíz helyett tizenkilenc féle szolgáltatást vehetnek majd igénybe a gyógyulni, felfrissülni vágyók – foglalta össze a vezérigazgató a projektet és hozzátette - a pályázati tervek szerint a beruházás ez év októberére készül el, a strand új medencéit azonban már a nyári szezonban szeretnénk a fürdőzők rendelkezésére bocsátani.


